Letty-chan műve - Kalandos kirándulás

Kalandos kirándulás

Ciprus


Hogy az Isten verte volna bottal azt a nem normális egyént, aki kitalálta, hogy az EXO-M-nek utaznia kell! Komolyan, hogy lehetett olyan hülye a menedzsment, hogy felírtak hat országot kis papírokra, nekünk pedig húzni kellett egyet, és oda kellett utaznunk, ami a papíron állt? Bár, nem is értem, hogy miért lepődöm meg, az SM sosem volt normális, már komolyan csak az hiányzott volna, ha egy stábcsoportot is a nyakunkra küldenek, és akkor olyan lett volna, mint a SHINee-nál... De szerencsére ez nem történt meg, bár így is elég szar volt a helyzet. Ez volt tegnap előtt, most pedig itt ültem a repülőn, miközben szidtam SooMan-t, a menedzsert, Kris-t, és úgy nagyjából minden egyes élő személyt.


Ciprus... Komolyan, miért pont Ciprus? Elhiszem én, hogy viccesebb a szerencsétlen idolokat elküldeni nyaralni egy olyan országba, amiről még szinte életében nem hallott, de Ciprus? Azt sem tudom, hogy hol van, arra sem volt időm, hogy megnézzem, egyáltalán milyen nyelvet beszélnek, bár én a kínain kívül szinte semmi mást nem tudok. Oké, koreaiul elmotyogok, de inkább nem, ha nem muszáj. Ez is Kris hibája! Kihisztizte, hogy cseréljünk cetlit, én pedig belementem, mert azt mondta, hogy itt nincsenek rajongóink, amelyik országot meg én húztam, ott azt mondta, vannak, ő pedig jobban tudja kezelni őket. Így kicseréltem vele, de azt is titokban kellett csinálunk, mert még véletlenül szívrohamot kapott volna az egyik fejes, hiszen elrontottuk a viccét.


Sóhajtottam egy nagyot, ahogy megkezdtük végre a leszállást. Nem volt szerencsére hosszú az út, de azért hat óra eltolódás visszafelé nem éppen nevezhető kellemes. Szóval azt már meg tudtam állapítani, hogy valahol Európában voltam, de még mindig fogalmam sem volt konkrétabbról. Mikor a kis monitoron megjelent egy kép, ami megmutatta, hogy kellemes, huszonöt fok van, napsütés, egy kicsit jobb kedvem lett. Viszont az a kis mosoly is lehervadt az arcomról, mikor a szemem elé tárult a repülőtér alaprajza. Mégis hogy a francba fogok én innen eltalálni a szállásomra? Normálisak ezek, hogy egyedül küldenek el egy négy napos utazásra? Nem, egyetértünk!


***


Egy jó fél órával később már egészen nyugodtan üldögéltem a taxiban, kezemben egy pohár kávé, ami egész jó volt, a másikban pedig egy zsebkönyvet lapozgattam, ami iszonyatosan drága volt. Remek, szóval ahol jelenleg voltam, Ciprus egyik nagyvárosa, Limassol. Nézegettem a képeket, hogy ha már itt voltam, akkor megnézhetném a látványosságokat, de mivel már így is későre járt, az időeltolódástól pedig a fejem is fájt, inkább későbbre hanyagoltam mindent. De azt még megtudtam a könyvből, hogy Ciprus valóban Európában van, ráadásul a Földközi-tenger egyik szigete, ami nem is volt olyan kicsi.


Életemben nem voltam még Európában, az pedig egyáltalán nem nyugtatott meg, hogy a legtöbb embert nem hogy kínaiul vagy koreaiul hallottam beszélgetni, még angolul sem! Pedig az a szar azt írta, hogy nagyon sokan beszélik az országban a nyelvet, így a turistáknak egyszerű a dolga... Persze, ha tudtak angolul, márpedig nekem nagyon csekély az angol nyelvtudásom. Azon viszont meglepődtem, hogy az ország ketté van osztva. Ha jól értelmeztem az angol nyelvű szövegből, a déli rész a görög, míg az északi a török. Nem nagyon tudtam elképzelni, hogyan is működött ez, de majd terveztem utána járni.


Láttam rengeteg városnevet is a könyvben, de mindnek olyan kimondhatatlan neve volt, hogy nem is próbálkoztam a kiolvasással sem. De az biztos, hogy tengerpartra el szeretnék menni, valamint fel a hegyekbe is, ahol valami Istenség sziklája volt, bár ezt a részt tényleg nem értettem. Fel is bosszantott, hogy ennyire hiányos a tudásom, így mérgesen vágtam a táskámba a kis könyvet, majd belekortyoltam a kávémba. Fogalmam sem volt, hogy mégis mennyi idő lesz az út a szállásomhoz, de reménykedtem, hogy nem olyan sok.


Amint bámultam kifelé az ablakon, figyeltem az autókat, kicsit másak volt a közlekedési szabályok, mint nálunk, de mégsem annyira eltérőek. Az biztos, hogy egyáltalán nem volt akkora forgalom, mint Szöulban, bár ez érthető. Itt csak kb. nyolcszázezren éltek, nem pedig több millióan. Elsőre nem tűnt olyan rossz helynek, és ha már kaptunk négy napot arra, hogy kipihenjük a fáradalmainkat, ki is fogom használni. Mindent tudni szerettem volna az országról, hogy hogyan élnek, milyen a nemzetközi ételük, milyen a kultúrájuk, milyen látványosságok vannak, és hogy miért ennyire felkapott a sziget, mert ahogy láttam, az volt. Ahogy így a gondolataimba merültem, már csak azt vettem észre, hogy a szemeim lecsukódtak, majd elaludtam.


Nem tudom, hogy mennyi idővel később, de a sofőr rázogatta a vállam, hogy ébredjek. Kicsit megijedtem tőle, hiszen szinte a pofámba dumált valami érdekes nyelven, amit nem értettem. Csak pislogtam rá álmos, ködös szemeimmel, mire ő sóhajtott egyet, megismételte a mondandóját ezúttal angolul, de még mindig nem lettem okosabb, csak azt értettem, hogy valami pénzről dumált nekem. Ezek után fogott egy lapot, és ráírt számokat, amit miután megmutatott nekem, azonnal eltűnt minden álmosság a szememből. HOGY MENNYIT KELL FIZETNEM?! Úristen, gyűlölöm ezt a helyet!


***


A négy napból az elsőt Limassol felfedezésére akartam szánni, megnézem majd az óvárost, majd elmegyek Paphos-ba, hogy megnézhessem a kulturális világörökségeket, de ha már ott leszek, nincs messze tőle Aphrodité sziklája sem. Igaz, hogy nem vagyok vallásos, de a görögöknek ő egy nagyon fontos istennőjük volt, úgy tartották, hogy a tengerből kelt életre, és arra a sziklára lépett rá először. Megtudtam azt is, hogy a ciprusiak elég vallásosak, elég nagy százalékban görög keresztények, a maradék pedig iszlám vallású. Aztán elmegyek majd a Tróodos-hegységet megnézni, egyrészt, mert nagyon gyönyörű hely, másrészt mert ez is világörökség. Az utolsó napot pedig a fővárosra, Nicosia-ra fogom szánni. Kemény lesz, sok idő el fog menni az utazásra, de ha mindig éjszaka teszem majd, lesz időm mindenre, amiket a fejembe vettem.


Mielőtt bárki is megkérdezné, nem, ezt nem a zsebkönyvemből tudtam meg, hanem a szállodában, ahol este aludtam, hatalmas mázlimra a portás beszélt koreaiul, azt legalább megértettem, ő mesélt egy kicsit az országról. Elmondta, hogy ezekbe a városokba érdemes elmennem, és hogy ne aggódjak, angolul szinte mindenki beszél mindenhol, meg tudom majd magam értetni, bár azt is mondta, hogy ehhez nem lesz nagyon szükségem, mert mindent el tudok majd olvasni bárhonnan. Kicsit megnyugtatott, hogy mégsem lesz olyan nehéz eljutnom egyik helyről a másikra, így az első napnak máris sokkal jobb hangulattal kezdtem.


Ahogy már korán reggel a főutcán sétálgattam, kissé megmosolyogtatott az, hogy mennyire más, mint Szöul. Betértem egy ajándékboltba, ahol minden tagnak vettem egy kis hülyeséget, kinek mit. Tudtam, hogy örülni fognak neki, valamint abban is biztos voltam, hogy legközelebb az EXO-K fog utazni, már csak az volt a kérdés, hogy mikor. Ezután tovább sétálgattam, rengeteg fotót csináltam a házakról, számomra különleges utcákról és épületekről. Nagyon érdekes volt, nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom majd ezt a kiruccanást. Mikor eljutottam az óvárosig, ott csak még jobban meglepődtem. Szinte minden épületen látszott, hogy mennyire régi, de ennek ellenére is nagyon jó állapotban voltak, a főutca itt sem volt más, mint előtte. Bolt bolt hátán, valamint éttermek, így az egyik szimpatikusnak tűnő helyre be is ültem ebédelni.


Mikor a pincér angolul ajánlott nekem ételeket, csak annyit tudtam neki kinyögni, hogy „meze”, ugyanis még a szállodában azt mondta a recepciós, hogy azt mindenképpen meg kell kóstolnom. Gondoltam, biztos ez a nemzetközi ételük, mint Japánban a ramen vagy Koreában a kimchi. A pincér csak bólogatott nekem, és nem sokkal később tíz-, de lehet hogy tizenötféle ételt rakott le elém. El sem bírtam képzelni, hogy egy szó hogyan foglalhatja magában az egész étterem kínálatát, de mivel elég finomnak tűnt az összes étel, ügyetlenkedve nekiálltam az elfogyasztásnak. Voltak közöttük nem olyan finomak, viszont nagyrészt nagyon jók voltak, főleg a mousaka, ami darált hússal töltött tészta volt, a kefte, amik ilyen húsgombócok voltak, a halloum, ami egy nagyon finom sajt, az édességek közül pedig a karidaki, ami fiatal zöld dió fahéjas, szegfűszeges szirupban, valamint a kitrolemon, ami kandírozott citrusféle volt.


Azt hittem, hogy szétdurranok, mikor mindet elpusztítottam. Nagyon különleges ízek voltak, bár nekem kicsit sok volt a hús, mégis finom volt, és úgy gondoltam, egyszer megengedhettem magamnak. Mikor még üldögéltem egy keveset és nézelődtem, a pincér elém tett egy üveg bort, majd elkezdett ismét csak angolul beszélni nekem, amiből egy szót sem értettem. Miután magamra hagyott, a kitöltött poharat elvettem, majd beleszagoltam. Nagyon jó illata volt, így belekortyoltam. Édes volt, ami tetszett, soha nem ittam még bort, de ez kellemes csalódás volt. Mikor magamhoz invitáltam a pincért, hogy megkérdezzem, mégis miféle bor ez, és hogy szeretnék belőle venni egy üveggel, nos... Azt megtudtam, hogy az ára nagyon borsos, valamint a neve Commandaria. Így lemondtam az ötletről, hogy veszek egy üveggel, pedig fájt érte a szívem.


***


Három nappal később már a főváros utcáit róttam. Élveztem, hogy sehol egy rajongó, hogy anélkül tudtam sétálni az alapjáraton nem valami érdekes főutcán, hogy leszólítottak volna. A jókedvem is magasan volt, bár a tegnapi vihar, pont, mikor a Tróodos-hegységben voltam, lelombozott, így sajnos az kimaradt, de helyette buliztam egy jót, ahol egy aranyos lánnyal találkoztam. Nos, érdekes volt, hogy amint meglátott, először szóhoz sem tudott jutni, de bizonyára azért, mert ritka errefelé egy kínai, ráadásul egyedül, nem csoportosan. Aztán elnézést kértem tőle angolul, mert nekimentem, ő pedig koreaiul válaszolt. Nagyon meglepődtem, így egyből kíniul kérdeztem vissza, hogy érti-e a nyelvet, mire ő angolul, teljesen összezavarodott fejjel kérdezett vissza a kérdésemre. Ezen már nevetnem kellett, de végül angolul és koreaiul beszélgettünk, ha már úgy összehozott minket a sors.


Nem árulta el a lány, hogy milyen nemzetiségű, csak annyit, hogy nem idevalósi, nyaralni jött a barátnőjéhez. Mesélt ő is egy kicsit, azt mondta, nem volt még a fővárosban, de az ő következő célállomása Ayia Napa, azon belül is a The Square elnevezésű környék, mert ott rengeteg szórakozóhely van. Hívott engem is, de mikor közöltem vele, hogy sajnos időhöz vagyok kötve, és két nap múlva haza kell utaznom, egy kicsit elszomorodott, de megértette. Aranyos lány volt, tőlem mindenképpen fiatalabb, de nem akartam tőle megkérdezni. Valójában... Még a nevét sem tudtam, ami kicsit érdekes, de mivel úgysem fogom többet látni, annyira nem bántott. Csak hát, azért kissé bunkónak gondoltam magam, hogy még be sem mutatkoztam.


Nicosia tényleg nem volt valami érdekes, viszont a Paphos-i világörökség nagyon szép volt. Igaz, hogy sosem voltam oda ezekért a dolgokért, valamint rengeteget sétáltam, de megérte, mert gyönyörűek voltak a mozaikok. Megnéztem még a mészkőből épített házakat is, és szinte leesett az állam, mikor megtudtam, hogy ott még a mai napig tartanak előadásokat. Kicsit hihetetlen volt, hogy egy második században épült épületet még évezredekkel később is minden nehézség nélkül használni tudtak. Ciprus örökségei tényleg hihetetlenek és gyönyörűek voltak, egyáltalán nem bántam meg, hogy cseréltem Kris-el.


Ahogy sétálgattam a Lidra Street-en, figyeltem a középkori falakkal körbevett utcát, ahol csakis gyalogos közlekedés volt. Ha jól sejtettem, nemsokára elértem a határvonalat is, ami átvezet majd a török részre, de előtte mindenképpen fel akartam menni a Shakolas Tower toronyépületbe, mert onnan nagyon szépen látni a várost körülölelő hegységeket. Éppen az egyik kis butikból jöttem ki – ahol csodák csodájára tudtam venni egy eredeti Gucci pénztárcát, igaz, hogy szép kis summáért, de nem tudtam otthagyni –, mikor megláttam, hogy a tegnapi lány sétált el előttem. Gyorsan utánaszaladtam, majd megérintettem a vállát.


- Hé, szia! - köszöntem rá angolul, kedvesen mosolyogva.

- Szia - viszonozta a gesztust. - Hát te?

- Öö... Én... Inkább te? - nyögtem ki szerencsétlenül, mire elnevette magát. - Ne nevess ki! - tettem hozzá koreaiul, mert az azért mégis jobban ment, mint az angol.

- Ne haragudj, de nagyon aranyos, ahogy próbálkozol - biccentett, szintén koreaira váltva. - Egyébként tudom, hogy azt mondtam, hogy Ayia Napa a következő célállomásom, de meggondoltam magam.

- Igen? Miért, nem akarsz egyet bulizni? - csodálkoztam, miközben el is értük az utca végét.


Nem figyeltem tovább újdonsült barátnőm szavaira, csak a határt bámultam, ami kettévágta a fővárost, valamint az országot is... Nos, nagyon furcsa volt. Valami falra számítottam, mint mondjuk a Kínai Nagyfal, de ez... Olcsó, fehér fémhordók egymásra pakolva, de valami biztos lehetett bennük, talán homok, vagy valami ilyesmi. Volt egy kis rés a több méter magas hordók között, mind a két oldalt ott állt két gépfegyveres fazon, akik rohadt ijesztőek voltak. Úgy éreztem magam, mint egy filmben, kicsit vicces volt, de ez a határ akkor is nagyon furcsa volt.


- Hahó! - lengette meg a kezét előttem a csaj. - Tao, minden rendben?

- Ja, igen, persze, bocsi - nyögtem ki gyorsan anyanyelvemen, aztán hozzátettem koreaiul.

- Klassz - vigyorgott rám. - Átmenjünk? Úgy hallottam, olyan, mintha egy másik világba csöppentünk volna.

- Szeretnék, de előbb nem megyünk fel a toronyépületbe? - mutattam a hatalmas erődítményre.

- Felőlem - rántotta meg a vállát mosolyogva, majd elindult.


Ahogy figyeltem a távolodó alakját, csinos alakját és kecses lépteit, hirtelen az agyamba villant, hogy a nevemen szólított. Úristen, honnan tudta a nevemet? Gyorsan utánaszaladtam, és mikor megláthatta rémült képemet, egyszerűen csak elnevette magát, amit én egyáltalán nem értettem, hogy miért tett.


- Honnan... Honnan tudod a nevemet? - kérdeztem meg kissé durcásan, bár nagyon érdekelt a válasza.

- Nos - hagyta abba a nevetést, majd a szemembe nézett, továbbra is mosolyogva. - Az a helyzet, hogy én magyar vagyok, ráadásul KPop fan, és történetesen te vagy a bias-om, Tao...


Erre csak kikerekedett a szemem, de mielőtt bármit is tudtam volna válaszolni, megcsörrent a telefonom a zsebemben, így szinte reflex-szerűen vettem ki, majd emeltem a fülemhez. Meg sem néztem, hogy ki volt az.


- Igen? - szóltam bele, továbbra is a lányt bámulva, aki csak nevetett rajtam.

- Basszus, Tao, ígérj meg nekem valamit! - Igen, neked is szia, Kris, köszönöm, jól vagyok.

- Mit? - kérdeztem vissza automatikusan.

- Ha legközelebb bármit is kérek tőled, rúgj seggbe egy acélbetétes bakanccsal, de jó erősen! - hallottam barátom reménytelen hangját.

- Mégis miért? - értetlenkedtem.

- Mert a rajongók kicsinálnak! Oké, nem rosszabbak, mint nálunk, de... Basszus, a faszom sem gondolta, hogy itt is rajongóim vannak - hisztizett. - Pont azért cseréltem veled, mert reménykedtem, hogy nyugtom lehet, erre tessék!

- Hol is vagy pontosan? - kérdeztem tőle gúnyosan.

- Magyarországon! - vágta rá, miközben biztos voltam benne, hogy elfintorodott.

Viszont amint meghallottam az ország nevét, majd a rajongómra néztem, aki szintén magyar volt... Úgy elkezdtem nevetni, hogy még a hasam is belefájdult. Nem érdekelt, hogy a lány azt sem tudta, mi bajom van, valamint az sem, hogy Kris folyamatosan szidott a telefonban. Bizonyára azt hitte, hogy a hisztijén nevetek, holott nem így volt. Ugyan csúnyán átvert, de nem baj, megérdemelte, hogy ilyen helyzetbe került! Visszanyalt a fagyi, Kris?


Egyszerűen imádtam ezt a helyet!