SooMin műve - Álomutazás

Álomutazás

Laosz

Rengeteg ember, zsúfolt tömeg, sikítozó lányok; ezzel lehetne a legjobban jellemezni az incheoni repteret ezen a szép, tavaszi napon. Főszereplőnk, Huang ZiTao két bőröndöt maga után húzva szalad egy bizonyos járat felé. Elaludt, szokása szerint, így már alig van ideje a felszállásig. Csomagjait leadja, megmutatja jegyét és átmegy az ellenőrzésen, ezután felszáll a repülőre. Egy idős hölgy mellé szól jegye, aki számára érthetetlen nyelven kezd el mesélni életéről. Másik oldalán pedig kísérője, a gyönyörű Wenling ül, aki egyben tolmácsa is lesz az úton.
 - Nem is te lennél, Tao-ge, ha időben ideértél volna - rázza fejét mosolyogva az idegenvezetőként kijelölt lány.
 - Nem tehetek róla! Fene gondolta volna, hogy ilyen sokáig tart bepakolni tíz napra. Na, meg hogy pont most kerülök dugóba - védi magát a harcművész. Utastársa csak egy újabb fejrázással mutatja ki véleményét, majd visszatér félig elolvasott könyvéhez. Titkon persze a szituáción mosolyog, melyben végre Tao az, aki nem tud mit mondani önkéntes beszédpartnerének.
A fiú szerencséjére a néni rájön, hiába beszél, ha a mellette ülő nem érti, mit is mond, így előveszi rejtvényes könyvét és azt töltögeti. ZiTao pedig kényelembe helyezve magát bóbiskol a négy és háromnegyed órás út hátralevő részében.
A gép tizenöt perces késéssel landol, majd a két kínainak a taxi fogással is meggyűlik a baja, ennek ellenére egy órával a betervezett időpont után sikeresen megérkeznek Wenling Vientiánban élő nagynénjéhez. Tao az autóból nem sokat látott a fővárosból - ez talán köszönhető annak is, hogy a négy órás alvás után még nem sikerült teljesen felébrednie. A középkorú nő szintén a fiúnak ismeretlen lao nyelven köszönti őket, melyet Wen azonnal fordít a fiúnak.
Befogadójuk rögtön megterít: egy kiadós adag laapot és rengeteg rizst rak a turisták elé. A pácolt, nyers halból készült étel először fura ízt hagy ZiTao szájában, de egy-egy falat rizzsel ezt könnyedén elűzi. Amint az összes tál kiürül, az egyedülálló nő felkíséri a két végzőst ideiglenes szobáikba. A két háló egymás mellett található, mindkettő ablakából tökéletes kilátás nyílik a város ezen részére.
Kipakolnak, majd összeülnek Tao szobájában, hogy megbeszéljék, pontosan mit csináljanak az elkövetkezendő kilenc napban. Ling kissé sajnálja, hogy az ország nem rendelkezik tengerparttal, de elhatározza, ez nem fogja érdekelni, s így is meglátja a tájban a rejtett szépséget. Mivel nagynénje másnap még nem dolgozik, megkérik, vezesse körbe őket a városban. A nő nagyon lelkes, de elmondja, egy nap nem lesz elég, hogy mindent megmutasson. Megbeszélik, a látványosságok közül hova viszi el őket a rokon, majd hova mennek kettesben az azt követő napokon.
Péntekre a régi főváros, Luang Prabang körüljárását jelölik ki célul, ahova egy itt élő koreai segítségével jutnak majd el. Tao az interneten keresett képek láttán a Kuang Si vízesésre a legkíváncsibb.
Kiadós fürdés után a fáradt páros megágyaz, ki-ki a saját szobájában, majd mindketten nyugovóra térnek. Wenling a másnapi városnézésről álmodik, míg Tao a vízesésen lehajózó pandákat lát maga előtt álomvilágában.
Az ébresztő korán szól - jóval korábban, mint várták. Bár Tao már hozzászokott a koránkeléshez, hála idol életének, ágya erős mágnesként húzza vissza; úgy hisztizik, akár egy öt éves kisgyerek. A nagynéni papayasalátát - vagy, ahogy a helyiek nevezik, tam mak houngot - készít nekik reggelire, amit hamar el is fogyasztanak. Amint a fiúban tudatosul, nemsokára elkezdenek körbejárni egy számára idegen várost, felélénkül, s másodpercről másodpercre egyre izgatottabbá válik. Kivételesen fél óra alatt összekészül, még hátizsákjába is bepakol a fényképezőgéptől kezdve a naptejen át az ásványvízig mindent.
Miután a gyámoltalan wushu-művész húsz percig várakozik a nappali barna kanapéján, a gyengébbik nem képviselői is elkészülnek, így nem vesztegetve több időt belevetik magukat Vientián rejtelmeibe.
Első állomásuk a Pha That Luang buddhista templom. Az aranyozott falak megbabonázzák ZiTaot, azt sem tudja, hova nézzen. Kísérőjük megpróbálja elérni, hogy bemehessenek és belülről is megcsodálhassák az épületet, de nem jár sikerrel - a létesítmény nem fogad turistákat. Elkeseredve ugyan, de tovább csodálják a templomot - kívülről. Természetesen, nem is viselhetné ilyen büszkén a Huang ZiTao nevet, ha nem kérné meg kísérőit, készítsenek róla pár képet telefonjával, ahogy a nevezetesség előtt áll.
Második úti céljuk a Nemzeti Múzeum, ahol órákon keresztül ámulva figyelik a történelmi emlékeket. Tao legnagyobb bánatára azonban itt nem fotózhat semmit sem - hiába ajánlja fel, hogy fizet érte. Megannyi festmény lóg a falakon, előttük pedig üveg alatt hever megannyi régi fegyver, háborús emlék. A fiúnak annyira megtetszik a tárlat, hogy visszavezérli kísérőit annak elejére, hogy újra végignézzenek mindent.
Megebédelnek egy utcai standnál, majd folytatják útjukat, egyenesen a Patou Xay felé, mely az ország függetlenségének állít emléket. Tao első kérdése: Felmászhatok a tetejére? Nem csak a két „hozzátartozó”, de a közelükben lévő - szintén kínai nyelvet beszélő - turisták is megmosolyogják.
A hazafelé vezető úton elmennek a Talat Sao piac helyszíne mellett, melyet rögtön felírnak listájukra. Ahogy buszuk elhalad a belváros utcáin, észreveszik a másnapra való előkészületeket - június első napját ugyanis Laoszban is a gyerekeknek szentelik, ennek örömére pedig tele vannak a terek ugrálóvárakkal, az utcák pedig játék- és édességárusokkal. Amint Wenling meglátja a társa arcán felragyogó mosolyt, rögtön libabőr lepi el karjait - érdekes nap lesz a holnapi.
 - Huang ZiTao! Mégis hányast szeretne kapni arra a hatalmas nyálfoltra a feladatlapja közepén? - rendíti ki álmodozásából földrajztanára a szétszórt idolt.
 - E-elnézést kérek, sansaeng-nim. - áll fel helyéről és hajol meg mélyen. Olyan mélyen, amennyire csak tud. A tanár morogva elveszi az ő feladatlapját is, ám azonnal összegyűri, és a kukába hajítja, ahogy meglátja az üresen hagyott mezőket.
 - Komolyan nem írtál egy szót sem? Mondjuk nem is értem, miért gondolta bárki, hogy most tanulni fogsz. - szólal meg padtársa, Wenling, a kínai cserediák, aki teljesen elcsavarta a híresség fejét. Ez a plátói szerelem azonban nem függ össze azzal, miért nem írt semmit papírjára - még a nevét sem.
Mindent tudott Laoszról, hiszen órákon keresztül készült a dolgozatra - annyira beleélte magát az ország fő nevezetességeibe, hogy másra sem tudott gondolni, milyen lenne, ha Ő és szerelme eltölthetnének ott pár napot. Az ábrándozás pedig úgy tűnik, túl sokáig húzódott.